Választás 2006        -       Kanadai Magyar Hírlap
Konzervatív Párt
A kanadai Konzervatív Párt--és általába véve a kanadai jobboldal--hosszú és kanyargós utat tett meg. Utoljára 1988-ban nyert választást a jobboldal. Ekkor a Brian Mulroney miniszterelnök által vezetett Progresszív Konzervatívok alakíthattak kormányt. (Ez volt Mulroney kormányfő második ciklusa.)  De a jobboldali kormány elidegenítette a québeci nacionalistákat, valamint a nyugati tartományokban élő jobboldali szavazókat is. A kilencvenes évek elején súlyos pártszakadás történt és az 1993-as választásokon a Progresszív Konzervatív Párt nem csak, hogy elvesztette többségét a törvényhozásban, hanem összesen 2 képviselője került be a parlamentbe. 
A mai Konzervatív Párt a 2003 decemberben történt Progresszív Konzervatív Párt és a Kanadai Szövetség (Canadian Alliance) egyesülése után jött létre. A Progresszív Konzervatív Párt jobb-közép politikát képviselt és főleg fiszkális értelemben tekinthető jobboldalinak, hiszen társadalmi kérdésekben, a párt vezetősége inkább liberális álláspontot képviselt. Ezzel ellentétben a Kanadai Szövetség--az akkori legnagyobb ellenzéki párt--egy keresztény-konzervatív értékrendre tette a hangsúlyt. Társadalmi kérdésekben--mint példuál az abortusz-vitában, az egyházak támogatásában és az azonosnemüek házassága körül kialakult diszkurzusban--határozottan konzervatív álláspontot képviselt. A Szövetség meglehetösen közeli kapcsolatokat ápolt az ún. "Újkeresztény" evangélikus mozgalommal.  A Szövetség eredetileg Reform Párt (Reform Party) néven került be a parlamentbe, Preston Manning vezetésével. 1997-ben a Reform lett a hivatalos ellenzék.  De a párt nem volt képes győzelmet aratni a kelet-kanadai tartományokban, ahol a liberálisok voltak a legerősebbek.
Az új Konzervatív Pártban két politikai irányzat müködik egymás mellett. A legerősebb szárny a keresztény-konzervatív platform, de e mellett vannak olyan képviselők akik inkább fiszkális konzervatívok. De mind a két szárny közelebbi kapcsolatokat szorgalmaz az Egyesült Államokkal, a jelentős adócsökkentés mellett érvelnek és karcsúbb állami struktúrát képzelnek el Ottawában.
Kanadában először 1854-ben alakult konzervatív párt Sir John A. MacDonald miniszterelnök vezetésével. A Progresszív Konzervatív Párt volt ennek a hivatalos jogutódja.
2005-ben 98 Konzervatív képviselő foglalta el helyét a 308 tagból álló parlamentben.