Magyarország csak 2003. októberében ismerhette meg David Irving angol történész Felkelés! című, az1956-os forradalomról szóló könyvének magyar nyelvű változatát. A már 1981-ben kiadott könyvében Irving azt a bizarr és szinte minden historiográfiai konszenzustól eltérő állítást ajánlja olvasóinak, hogy a magyar forradalom első napjai csaknem antiszemita pogromnak minősíthetők. A Népszabadság napilapban megjelent Irving könyvével kapcsolatos cikk szerint, Kádár János kormánya volt az aki elősegítette és támogatta az Uprising! című könyvéhez szükséges kutatómunkát.
Ebben a megvilágításban különösen érthetetlen, hogy a magyarországi szélsőjobboldal miért fogadta ekkora rokonszenvvel Irving-t, könyvét és a Hősök Terén Október 23-án elhangzott beszédét. De talán éppen Irving rekordja mint történész, népszerű író valamint a Hitlerrel és a Holokauszttal kapcsolatos oly sokszor botrányos munkát végző kutató nyújt választ erre a rejtélyre.
Irving nevének gyakran ominózus csengése van az akadémiai történetírásban. Ha nem éppen Irvingről lenne szó, ezt a jelenséget azzal is magyarázhatnánk, hogy az egyetemeken működő "hivatalos" történészek, nem látják jó fényben az önkéntesen dolgozó, történelmet gyártó írókat és újságírókat. Azon kívül, az újságírók által publikált történelem könyvek általában jobban szerepelnek a könyvpiacon és népszerűbbek mint a kis mennyiségben és szűk körökben forgalmazott akadémiai elemzések. A könyvterjesztés szempontjából, Irving korábbi írásai is sikeresnek minősíthetők, különösen az 1963-ban nyomtatott The Destruction of Dresden és 1977-ben a Hitler’s Wars című tanulmánya. Azonban Irving írásaiban egyre feltűnőbb lett a revizionista árnyalat, mely célként a második világháború történetének újraértelmezését tűzte ki. Irving megkérdőjelezte Hitler szándékait a zsidóság üldözésével és kiirtásával kapcsolatban és arra a következtetésre jutott, hogy a német vezérnek gyakran nem volt tudomása a vérengzésekről de amikor volt, akkor azok leállításán dolgozott. Irving másik kontraverzális értelmezése az Auschwitz-nál lévő gázkamrákat illeti, melyek létezését megkérdőjelezi és úgyszintén Auschwitz-t nem haláltáborként, hanem munkatábornak látja, ahol szerinte kevesebben haltak meg mind Drezdában a szövetségi bombázás alatt.
Nem kell különösebben élénk fantázia azt látni, hogy Irving sorozatos értelmezései a második világháborúval kapcsolatban tetszenek majd a neo-náci és egyéb szélsőséges csoportoknak. Irving bejárta ezeket a köröket és beszédei valamint részvétele szélsőséges csoportok által rendezett emlékezéseken Angliában, Amerikában, Kanadában, Franciaországban és Németországban nem csak az írásait figyelemmel kísérő történészeknek tűnt fel, hanem a helyi hatóságoknak is. Németországban büntetőjogi eljárást indítottak Irving ellen gyűlöletkeltésért, Kanadában a deportálását kezdeményezték és Ausztráliában kitiltották az országból.
A kilencvenes évekre, Irving botrányai és kérdéses kutatómunkával alátámasztott történelmi elemzései világszerte ismertté váltak. Deborah Lipstadt az atlantai Emory egyetemen tanító vallás professzor és Holokauszt specialista a Denying the Holocaust: The Growing Assault on Truth and Memory című könyvében hevesen bírálta az angol történészt, akiről azt írta, hogy szélsőséges, hazug és a "Holokauszt tagadás egyik legveszélyesebb szónoka." Irving annyira felhördült Lipstadt írásán, hogy 1996-ban az amerikai professzort és kiadóját, a Penguin Books-t, beperelte rágalmazásért. Maga a per csak 2000 januárjában kezdődött el és Irving kérésére Nagy Britániában történt ahol az angol törvények előírásai szerint, a vádlottnak kell bebizonyítani írásainak hitelességét és a felperesnek pontatlanságát. Ami három hónapon keresztül folyt egy londoni tárgyalóteremben azt nem nagy túlzással mondhatjuk, hogy korunk egyik legérdekesebb és sorsdöntobb pere volt. A megfigyelők soraiban voltak ismert történészek, újságírók, mindkét oldalt támogató személyek, a holokausztot túlélok, neo-nácik és betévedt turisták.
Mi is forgott kockán Londonban az Irving kontra Lipstadt ügyben? Részben maga a második világháborúról és a Holokausztról közismert és nagy vonalaiban elfogadott történelem. Ha Irving megnyeri a pert, akkor egyfajta hivatalos törvényesítésben részesülnek a Holokauszt tagadók és így már "joggal" kérdőjelezhetik meg az 5-6 millió zsidó meggyilkolását a negyvenes években. A másik nagyon is valós veszély pedig az volt, hogy ha Irving diadalmasan sétál ki a tárgyalóterembol és Lipstadt szégyenteljes mea culpákra kényszerül, nem lenne sok olyan bátor író és könyvkiadó aki merne Irving és egyéb revizionista személyt bíráló írásokat közzétenni. Egészen a végéig nem lehetett tudni, hogy bíró milyen ítéletet hoz, részben azért mert Irving, aki nem használt védőügyvédet és saját magát képviselte a tárgyaláson, stratégiai szempontból agilis és a második világháborúval kapcsolatos ismeretei magasak.
A tárgyaláson elhangzott viták három csoportra oszthatók. Elsősorban a tárgyalás meg kellett vizsgálja magát a múltat, vagyis arra kérdésre keresett választ, hogy "mi történt?" A második csoport a historiográfiát vizsgálta. A tétel az volt, hogy a történészek hogyan írtak arról, hogy "mi történt?" Ha ezt a két pillért összevonjuk, előkerül a kérdés, hogy Irving mit tudott a Holokausztról? Itt két döntés születhetett volna: Irving hibás és hanyag kutatómunkát végzett, de ezt ártatlanul és véletlenül tette, vagy Irving tudta pontosan a hiteles történetet, de elhatározta, hogy ezt tudatosan elhallgatja és meghamisítja. A történelem hamisítás természetesen nem ugyanaz mint a rosszul irt, hibás alapokon fekvő történelmi elemzés hiszen a fő különbség a kettő között a tudatosság és a motiváció. Ez utóbbi részlet a tárgyalás harmadik csoportjához vezet: igaz-e Lipstadt azon állítása, hogy politikai nézeteiben és hovatartózásában Irving szélsőségesnek minősíthető? Lipstadt és a Penguin Books ügyvédje, Richard Rampton, nem kételkedett a részletben amikor Irving-t "Hitler partizánnak" és "mélységésen antiszemitának és neo-Nácinak" titulálta. Válaszként Irving magát ártatlan áldozatnak látta, akit "kitiltottak, letartóztattak, meghurcoltak és csaknem vernichtet-tönkretették-mint hivatásos történészt (...) én e világ ártatlanok oldalán vagyok."
A tárgyalás utolsó napjáig nem lehetett tudni, hogy a bíró melyik oldal mellett dönt. De amikor 2000. április 11-én megszületett az ítélet, Irving összes reménye rombadőlt. Egy téli tárgyalóteremben a bíró elhatározta, hogy Irving történelmi elemzései nem csak hamisak, hanem "cáfolhatatlan," hogy "bármilyen mentség vagy megfelelő magyarázat hiányában (...) Irving anti-szemita." A bíró szintén figyelmeztette Irving-t, hogy Lipstadt és Penguin Books költségei kifizetése alól sem bújhat ki.
A tárgyalás természetesen tovább ártott Irving megítélésén mint történész és író. De szimpatizánsai Európa és Észak-Amerika szerte még akadnak és Irving aligha hagyta abba nyilvános szerepléseit és a történelmi vitákban való részvételét. Éppen magyarországi útja, ahol nem csak beszédet is mondott, hanem a közszolgálati Magyar Televízió egyik műsorán is szerepelt, példa erre a jelenségre. Most, ahogy a magyar olvasóközönség közelebbről megismerkedik Irving egyik könyvével, érdekes lesz megfigyelni, hogy milyen általános vélemény alakul ki az ominózus angol történész írásáról, stílusáról és elemzéseiről.